Kedves Résztvevőnk!
A Másik oldal/Druhá strana című színházi nevelési előadás
nézőjeként/résztvevőjeként megismerkedhettél a szelmenci születésű fiatal
focista srác, Udvardy Miki történetével. Miki története valószínűleg jó néhány
kérdést felvetett Benned is. Mi pedig segítséget szeretnénk nyújtani ahhoz,
hogy bizonyos kérdésekben és dilemmákban eligazodj, rajta keresztül eljuthass
saját válaszaidhoz, illetve, hogy akár másokkal is megvitathasd őket.
Szlovákia lakosainak közel 20% más nemzetiségű, mint a többséget
alkotó lakosság. A kisebbségpolitika tizenhárom kisebbséget tart nyilván, ezek
közül a legnépesebb a magyar. Magyar nemzetiségűnek a lakosság 8,5%-a vallotta
magát a 2011-es népszámláláskor. Vitatott a roma kisebbség száma, a
népszámlálási adatok szerint a lakosság 2%-a roma nemzetiségű. A maradék 11
kisebbség – a ruszin, cseh, ukrán, német, morva, lengyel, orosz, bolgár,
horvát, szerb és zsidó – lakossági számaránya 0,01 és 0,06% között mozog. A 13
kisebbségből 11-nek nyelvét ismerte el Szlovákia kisebbségi nyelvnek és
határozott meg feltételeket a hivatalos érintkezésben való használatukra. Ez a 11 nyelv a következő: magyar, roma, ruszin, ukrán, német, lengyel, horvát,
bolgár, szerb, orosz és a cseh nyelvek.
„A kulturális sokszínűség védelme etikai parancs, mely
elválaszthatatlan az emberi méltóság tiszteletétől. Magában foglalja az emberi
jogok és alapvető szabadságok iránti elkötelezettséget, különös tekintettel a
kisebbségekhez tartozó egyének és az őslakos népek jogaira. Senki sem
hivatkozhat a kulturális sokszínűségre a nemzetközi jog által garantált emberi
jogok megsértése vagy e jogok érvényesülési körének korlátozása esetén.”
(Egyetemes Nyilatkozat a Kulturális Sokszínűségről,
ENSZ)
Miki történetének elején megtudjuk, hogy Szelmencen nőtt fel: „Szelmenc magyar falu. 15 éves koromig anyám, nagyanyám,
mindenki azt sulykolta belém, hogy a szlovák nyelvvel együtt kell élni, meg
kell tanulni…”
Te milyen nyelvet, nyelveket használtál gyerekkorodban?
Milyen a viszonyod a szlovák nyelvhez?
Nyelvészeti szempontból alapvetően minden nyelv egyenlő,
hiszen mind egyformán képes gondolatok kifejezésére. Más a helyzet azonban a
nyelvek megítélésével jogi vagy politikai szempontból. Az egyes nyelveket
beszélő embercsoportok hatalmi helyzetétől függően vannak magasabb státuszú és alacsonyabb státuszú nyelvek.
Szlovákiában a legmagasabb státuszú nyelv a szlovák nyelv, az Alkotmány szerint
ez az ország államnyelve. Az összes többi nyelv hivatali érintkezésben való
használatát törvények szabályozzák. Ennek következtében élnek Szlovákiában
olyan emberek, akik anyanyelve magas státuszú (államnyelv) és vannak olyanok,
akik anyanyelve alacsonyabb státuszú. Ez utóbbiak egyike Miki.
Miki kétnyelvű, és nem azért, mert szabadon úgy döntött,
hogy kétnyelvű szeretne lenni, hanem azért, mert anyanyelvének alacsonyabb
státusza van az országban, ahol él. Ahhoz, hogy anyjával, nagyanyjával
beszélgetni tudjon, hogy megismerhesse azt a kultúrát, ahonnét származik,
tudnia kell anyanyelvén, ahhoz azonban, hogy továbbtanulhasson, később a
társadalmi, gazdasági élet részese lehessen, jól kell bírnia a hivatalos
nyelvet. Ez a kialakulásánál fogva kényszerített kétnyelvűség azonban
nem kell, hogy kényszerített maradjon. A kétnyelvűség akkor válhat Miki számára
természetessé,
ha egyformán lehetősége nyílik anyanyelve és az államnyelv elsajátítására,
használatára és az általuk való önmeghatározásra.
Mindezt felismerve fogadták el Európában a Regionális és
Kisebbségi Nyelvek Európai Kartáját. A Kartához Szlovákia is csatlakozott,
elismerve kilenc nyelv kisebbségi nyelv státuszát, és magára vállalva a kilenc
kisebbségi nyelv megőrzését, fejlesztését.
„A pluralista és
valódi demokratikus társadalomnak nemcsak tiszteletben kell tartania minden
nemzeti kisebbséghez tartozó személy etnikai, kulturális, nyelvi és vallási
identitását, de megfelelő feltételeket is kell teremtenie azért, hogy
kifejezhesse, megőrizhesse és fejleszthesse ezt az identitást”
(Keretegyezmény
a Nemzeti Kisebbségek Védelméről, Európa Tanács)
Az Európai Unióban több mint 60 őshonos regionális vagy kisebbségi
nyelv létezik. Ezeket összesen kb. 40 millióan beszélik. Van köztük olyan
nyelv, mely egy adott országban a lakosság többségének anyanyelve, más
országokban viszont kisebbségi nyelvnek számít, és van köztük olyan nyelv is,
melyet kizárólag kisebbségi csoportok beszélnek – pl. a jiddis és a cigány nyelv.
Csaknem mindegyik regionális és kisebbségi nyelvet beszélő közösségről elmondható,
hogy csak nehézségek árán tudja biztosítani az általa beszélt nyelvek
fennmaradását és fejlődését. Kihalás fenyegeti például a számi nyelveket,
melyeket egyes helyeken mindössze néhány száz főből álló közösségek beszélnek
Észak-Finnországban, Svédországban, Norvégiában és a Kola-félszigeten
(Oroszországban).
Minden
évben szeptember 26-án ünnepeljük a Nyelvek Európai Napját. Ez a
nap Európa nyelvi sokszínűségét állítja reflektorfénybe. Mi alkotja ezt a
nyelvi kaleidoszkópot? Nos, nem kevesebb, mint:
·
200-nál is több európai
nyelv,
·
24 hivatalos uniós nyelv,
·
mintegy 60 regionális, illetve kisebbségi
nyelv,
·
továbbá a világ más tájairól származó emberek
által beszélt sok más nyelv.
A kulturális különbözőség Európa egyik jellegzetessége.
Önmagában se nem rossz, se nem jó, egy objektív helyzet. Mégis gyakran válik
egy bizonyos kultúrához való tartozás skatulyává, sok esetben előítéletekkel
terhelt bélyeggé. Ennek oka elsősorban az, hogy azt az objektív helyzetet, ami
nem változtatható, mégpedig, hogy kulturálisan sokszínű kontinensen, országban
élünk nem megfelelő képen kezeljük. Méltóságteljes életet akkor élhetünk, ha
azok lehetünk, akik valójában vagyunk, ha szabadon felvállalhatjuk önmagunkat.
Mindez azonban csak az egymás tiszteletén és megbecsülésén alapuló
társadalmakban valósulhat meg.
Miki és húga, Zita is szlovákiai
magyarként határozzák meg önmagukat. Mégis másként érzik fontosnak identitásuk
ezen szeletét.
Gondolkodtál már
azon, hogy identitásodat milyen mértékben határozza meg nemzeti identitásod?
Azt, hogy eldönthetem,
ki vagyok, identitáshoz való jognak nevezzük. Az identitáshoz való jog
alapvető emberi jog. Ezt a jogomat úgy gyakorlom, hogy szabadon választok
identitást és szabadon ki is nyilvánítom azt. Sokszor nem is tudatosul bennünk,
hogy identitást választottunk. Sokan úgy élik le az életüket magyarként, szlovákként,
németként stb., hogy identitásválasztásuk ugyan nyomon követhető, de semmilyen
konfliktus által terhelt állapot nem áll elő, amely identitásválasztásukkal
kapcsolatban kérdéseket vetne fel. Az ő esetükben is identitásválasztás
következett be, de ezek az emberek nem választottak más identitást, más
közösséget, mert az, amibe beleszülettek, lehetővé tették identitásuk szabad és
békés megélését. Miki esete azonban pont a konfliktusos fajtából való.
Ahhoz, hogy szabad
identitásválasztásról beszéljünk, adottnak kell lennie néhány
feltételnek. Egyrészt ha identitást választok, azt a körülmények teljes körű ismeretének
állapotában tehetem. Ezt az ismeretet a nevelésnek és az oktatásnak kell
biztosítania számomra, tehát a családom, az iskolám megismertetik velem
múltamat, képessé tesznek eligazodni a jelenben, értelmezni az aktuális
eseményeket. Másrészt olyan helyzetben kell lennem, mely lehetővé teszi
akaratom szabad, közérthető és nyilvános kinyilvánítását. Ezt a politikának
kell lehetővé tennie. Ide tartozik például a nyelvhasználat. Harmadrészt,
amikor identitást választok, akkor tulajdonképpen másokat, egy csoportot, egy
közösséget választok. Míg az identitás cseréje személyes döntésem, a
hovatartozásomat nem változtathatom meg. Elhatározhatom, hogy ilyen, vagy olyan
csoporthoz fogok tartozni, de csak változás árán. A csoporthoz való tartozás
alkalmassága már egy másik kategória, ennek feltétele, hogy azonosulni tudjak a
csoport kultúrájával, ízlésével, szokásával. Az etnikai csoportokra ezen felül
jellemző, hogy nemcsak a csoport tagjai sorolják magukat oda, hanem a
kívülállók is oda tartozóknak tekintik őket. A tagok részt vesznek a csoport
életében, tevékenységében és szolidaritást vállalnak a csoport többi tagjával.
Szolidaritás nélkül aligha lehetne közösségről beszélni.
Mivel a mi régiónkban
az államhatárok kétszáz év alatt többször is erőteljesen változtak, az
államalkotó pozícióban lévő nemzet és a számbelileg kisebbségben élő nemzeti,
etnikai vagy nyelvi csoportok közötti feszültségek a régiónk állandó
jellemzőjévé váltak. A nemzetközi szervezetek különös figyelmet fordítottak a
múltban arra, hogy az egyes államokat elkötelezetté tegyék kisebbségeik
védelméért. Elsősorban megnevezték azokat a főbb területeket, ahol az alapvető
emberi jogok kibontakoztatása a kisebbségekhez tartozó személyek esetében a
többségtől eltérő feltételek mellett lehetséges, ilyen például az
anyanyelvi oktatáshoz való jog, a nyelvhasználati jogok vagy a részvételi
jogok.
„Szükséges a
tolerancia és a párbeszéd légkörének megteremtése azért, hogy a kulturális
különbözőség ne a megosztottság, hanem a gazdagodás forrása és tényezője legyen
minden társadalom számára.”
(Keretegyezmény a Nemzeti Kisebbségek
Védelméről, Európa Tanács)
Nem
kevesebb és nem több a kérdés, amivel utadra engedünk: Ki vagy Te?
Összeállította:
Hodossy Katalin,
a Szlovákiai Magyarok
Kerekasztala mellett működő Elemzőközpont jogi szakmai műhelyének
munkatársa