szeptember 03, 2014


Indul az új évad!

 

2014. június 22-től 27-ig tartott az első próbafolyamat, ami az új előadást illeti.
Sok bizonytalanság előzte meg a közös munkát, mert több kérdőjel is felmerült a tervezés során. (Köszönet a dunaszerdahelyi NFG klubbnak, akik rendelkezésünkre bocsátották klubbhelyiségüket.)
Amit biztosan tudtunk, hogy szeretnénk új embereket megszólítani, új emberekkel együttdolgozni (Üdvözöljük közöttünk Benes Tarr Csillát és Domján Kristófot). Azt is tudtuk, hogy a témánk a család lesz – merthogy ezt a témát jelölték meg legtöbben az eddigi előadásainkon résztvevő diákok közül.
Szinte csoda már az is, hogy nyár közepén találtunk olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelt. Volt, aki kimerítő táborozás után, államvizsgára való tanulás közben, két kisgyerek mellől vagy munkából érkezett. Tehát nem kis energiákat igényelt a figyelem összpontosítása részünkről, de az idő szorított, nem lazsálhattunk.
Hogy mi volt ott?
Témafeltáró beszélgetések, saját gyerek- és kamaszkori emlékeink felidézése, kávé, improvizációk, játékok, témaszűkítés, imprók, vacsora, kulcsszavak, vécékulcs, szövegkönyv megírása, ebéd, szövegtanulás, kérdések alkotása, ebéd, jelenetbeállítások, kávé, karakterépítés, szövegkönyv II, beáramló szagok a melletünk lévő konyhából, szövegtanulás, kávé, jelenetbeállítások, cigiszünet, napfényhiány, videofelvétel, ebéd.
3-szereplős lett. Van benne anya is, lány is, fiú is. A címekből még válogatunk, de a pezsgő már be van hűtve!
Vár ránk még egy hétvége. A véglegesítésé. Aztán mehet élesben.


Kuklis Kati