Comfort Zone


http://comfortzoneproject.wixsite.com/projects/fooldal-1

A győri RÉV Színházi és Nevelési Társulat és a Vekker Műhely koprodukciója!

2016 júliusában indítottuk el közös projektünket, amely a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával jött létre.

A migráció problémája egy olyan jelenség, amely a modern európai társadalmakat markánsan kettéosztja. E határvonalat különböző ideológiák és kulturális értékrendek is előszeretettel használják önmaguk meghatározásához.

A Comfort Zone című projekt tulajdonképpen egy kísérlet, amelynek során a Vekker Műhely és a RÉV Színházi és Nevelési Társulat tagjai arra vállalkoznak, hogy a színház és a dráma segítségével nyissanak egy ideiglenes határátkelőt azoknak, akik hajlandóak valóban gondolkodni ebben a témában. A projekt célja egy színházi előadás létrehozása és bemutatása. Egy olyan produkcióban gondolkozunk, amely nem kíván senkit sem az egyik, sem a másik oldalra állítani, csupán azt az egy kijelentést érzi magáénak, hogy erről a témáról beszélnünk kell, s hogy ehhez a közösségi oldalak posztjai már kevesek – a jelenlét felelőssége elengedhetetlen. Előadásunk a részvétel lehetőségét biztosítja nézőinek, s hisszük, hogy aki él e lehetőséggel, pontosabban látja majd ezt a mindannyiunkat érintő problémát.